Magyar siker Brüsszelben - Széll Tamás a BOCUSE d'Or EUROPE továbbjutói között

2012. március 22., csütörtök

A tavaly októberi BOCUSE d'Or SELECTION HUNGARY válogatóverseny győztese ezúttal a világ legrangosabb szakácsversenyének brüsszeli fordulójában indult, és jutott tovább a 2013-ban sorra kerülő lyoni döntőbe. A március 20-21-én zajló verseny eredményhirdetését szerdán, késő délután tartották Brüsszelben.

A Bocuse d'Or verseny ötletét 1983-ban Paul Bocuse fogalmazta meg. Bocuse úgy gondolta, hogy a szakma fejlődéséhez és a minőség fenntartásához jelentős mértékben hozzájárulhat az évente megrendezésre kerülő szakácsverseny. Az előkészületek után először 1987-ben rendezték meg, s ma már a világ legrangosabb szakmai megmérettetéseként tartják számon. Európa, Ázsia, Amerika közel 50 országának indulói vesznek részt a versengésben.

Tavaly októberben a HUNGEXPO HOVENTA szakkiállításának kiemelkedő programjaként zajlott a BOCUSE d'Or szakácsverseny hazai selejtezője Budapesten. Itt dőlt el Széll Tamás továbbjutása. A 2011-ben újjászerveződött Magyar Bocuse d'Or Akadémia, a háttérben pedig a versenyre és versenyzőkre különös gondot fordító HUNGEXPO és a METRO Nagykereskedelem a hazai verseny előkészítésében és lebonyolításában jól vizsgázott. A mostani brüsszeli döntőn való sikeres szerepléshez Széll Tamás ismét maga mögött tudhatta a támogatók segítségét, s még többet is: a szakma képviselőinek példa nélküli összefogását.

A Bocuse d'Or EUROPE SELECTION a brüsszeli vásárközpontban ? a korábbi magyar selejtező körülményeihez hasonlóan ? egy gasztronómiai kiállítás keretében zajlott. A hazaiak biztatása - sporteseményekhez hasonló módon- a lelátókról érkezett a magyar séfnek. Zászlólengetés és rigmusok kísérték Széll 5 és fél órás munkálkodását.

A döntőben - az itthon egyébként a Michelin csillagos Onyx étterem séfjeként tevékenykedő fiatal tehetség - a kötelező alapanyagokból készült egyedi produkciókkal nyerte meg a zsűri magas pontszámait. Közvetlen segítője (commis) a verseny alatt Garai Ádám a budapesti Onyx étterem szakácsa, a felkészülést segítő trénere (coach) pedig Hamvas Zoltán a Gerbeaud Ház F&B igazgatója volt.

A világverseny döntőjét Európa 12 képviselőjével, az ázsiai és amerikai összesen 8 bejutóval kiegészülve 2013-ban tartják Lyonban, ahová most már a magyar színekben Széll Tamás is hivatalos lesz.

További információk:

HUNGEXPO Zrt. sajtó
06 30 250 36 80